Egy szép nap Pécsen 

 

Mikor felkelt a nap

Felnyilt a szemem az első sugaraival. 

Kóbor a fény mi az országútra vetül. 

Kissé eltévelyedve indultam el velük. 

 

Kicsit késve, de pont időben. 

Szaladt a peronra, a szikra a levegőben. 

Csodás táj, a Mecsek lombján húzz koronát. 

Fenséges, kiemelkedvén a tv torony mosolyog rám. 

 

Kavalkád, utcák százai sorakoznak ellénk. 

Helyett adva lépteinknek Széchenyi terén. 

Gázi Kászim Dzsámija, Mekka felé fordulva, 

Mond imát a keresztény egyháznak. 

 

Pécs vérkeringésében áramolva, 

Oxigénként szívárgunk, életett csepegteve a tájra. 

Játék a 90-es évek zenéjére. 

Szavak, mint a golyó gördülnek előre. 

 

Többször vissza térő vendégként, érkezünk meg,

Hogy lyukra lőjünk, hosszú vesszővel 

Bocsi öreg magával, nem akkarom ezt. 

Inkább vissza nézzünk, hogy maradjunk kettesben. 

 

Éhség elöl a kebabosnál. 

Hegedű szó, és naplemente, lágy romantikát táplál. 

Hódoltam a káros szenvedélyének, onnét kíérve, 

Nézzelödő testét, karjaimal fontam össze. 

 

Lágyan bújik, pár pillanatra mosolyba veszve el. 

Megyünk vissza a szokásos helyre. 

Lökve, lökve múlik az idő. 

Lassan sajnos, elköszöni illő. 

 

Útunk rózsaszín párduc kísérte végre. 

Elment a nap, és mi a kukás padján ülve. 

Gyengéden közeledek felé, addig még ajkunk összeér. 

A város gyönyörű, de csak kép, az emléke tőle szép. 

Megosztás a facebookon